Menü Bezárás

Lelkesítő

Szakács Péter diakónus atya hétindító gondolatai hétfőn a nagyszünetben.

2021.03.01.

Egy halász minden nap ugyanazon a tavon, pontosan ugyanott halászott. Minden reggel kivetette a hálóját, várt egy darabig, amíg néhány hal lesz benne, majd kihúzta a hálót, hogy a halakat kivegye belőle. Így ment ez minden nap, már elég régóta.

Egy napon pontosan ugyanígy tett, és amikor a hálóban csak egyetlen egy kis halacska volt. Ez a hal azonban úgy gondolkodott, hogy valahogy meg kell egyeznie a halásszal, hogy ne vigye őt is el magával. Így először arra kérte, dobja vissza a tóba. De a halász nem akarta visszadobni, hisz annak rossz üzenete lenne, ha akár csak egy hal is elmenekülhetne előle.

Ezért a hal azt az alkut ajánlotta a halásznak, hogy ha ma elengedi, akkor holnap rengeteg halat fog idecsábítani, hogy a halász mindet kifoghassa. Gondolkodott nagyon a halász, hogy mitévő legyen. Hiszen, ha ezt az egy halat elengedi, akkor sem történik olyan nagy baj. De ha ez a hal rengeteg új halat hoz az ő hálójába, akkor megéri elengedni. Éppen ezért úgy döntött, hogy elengedi a halat, hátha tényleg rengeteg másik halat kap cserébe.

Másnap reggel már nagyon várta, hogy hajóra szállhasson. Kora reggeltől kezdve vízen volt, kivetette a hálóját a szokásos helyen, és várt, várt, várt… Egész nap csak várt, de egyetlen egy hal sem akadt bele a hálóba, bárhogyan is próbálkozott.

Kiderült, hogy a halacska átvágta őt, hogy megmentse saját magát. És ezzel együtt az összes többi halat is megmentette. Mert a halász ugyan nem látta, de a hal egész nap ott mozgolódott a háló körül, hogy minden gyanútlanul arra úszó halat elzavarjon még a háló környékéről is, nehogy véletlenül bárki úgy járjon, mint ő.

2021.02.22.

Élt egyszer a vadkacsák között egy egészen furcsa kacsa. Ő is zöldes színű volt, mint a többiek, de neki valahogy nem voltak tollai, mindig nagyobb is volt a többi hasonló korú kacsánál. Egy idő után azt is észrevette, hogy a többiek sokkal ügyesebben tudnak nála úszni. Legjobban azonban a hangja zavarta. Pontosabban az, hogy igazából nem volt hangja. A többiek úgy gondolták, hogy néma, de a furcsa kacsa alkalmanként próbálkozott hangot kiadni a torkán.

Más furcsaságok is történtek körülötte. Amikor elmentek a közeli tóhoz, ahol emberek is voltak és etették őket, a többi kacsát egészen közel engedték magukhoz az emberek, de amint őt meglátták, minden ember fejvesztve menekült előle. Nem igazán tudta mire vélni, mert ő is csak enni szeretett volna, ahogyan a többi kacsa.

Egy napon aztán egyedül próbálkozott azzal, hogy valamilyen hang jöjjön ki a torkán. Feszített így meg úgy, próbálta a levegőt erősebben és könnyebben is kipréselni, nem történt semmi. Már majdnem feladta, amikor egyszer csak különleges dolog történt: hang nem, de tűz jött ki a szájából!

Ekkor a kacsa rájött, hogy ő igazából nem is egy a vadkacsák között, hanem másféle élőlény: ő egy sárkány! Már elkezdte megérteni, hogy miért nem hasonlít a többiekre, hogy miért nincs tolla. Így már azt is értette, hogyan úszhattak annyival ügyesebben a többiek. Nem is volt mérges a kacsákra, hiszen ők nevelték fel őt is, jó barátai voltak.

De nagyon mérges volt az emberekre, akik mindig megijedtek tőle. Hirtelen haragjában úgy gondolta, hogy megérdemlik az emberek, hogy ő is rájuk ijesszen, de most már úgy igazából. Elrepülhetne a házak felett, néhány helyen még tüzet is okádhatna, hogy mindenkinek legyen oka menekülni a félelmetes sárkány elől.

Felszállt, már meg is közelítette a falut, amikor egyszer csak eszébe jutott: ő nem ezt tanulta a többi kacsa között! Nem kell bosszút állnia az embereket, hiszen ők nem ismerték fel igazából, hogy kicsoda ő. Egy félelmetes, sárkány bőrbe bújt kacsa. Így végül hazarepült a többiekhez, nem próbált ijedtséget kelteni a falu lakosaiban. Ezek után viszont már tudta, hogy ő lesz a saját kacsa-közösségének a védelmezője, hiszen sokkal nagyobb és erősebb is, mint a többi kacsa.

2021.02.15.

Egy lány sokszor panaszkodott arról az anyukájának, hogy mennyire nehéz az élete. Sok és nehéz a tanulnivaló az iskolában, még az osztálytársaival sem jön mindig ki jól. Anyukája mindenféle válasz helyett inkább kiment a konyhába, feltett három vízzel teli edényt a tűzhelyre, majd elkezdte melegíteni mind a hármat. Miután a víz elkezdett forrni mind a három edényben, az egyikbe egy tojást, a másikba egy répát, a harmadikba pedig egy teafiltert tett.

Kis idő után fogta magát, és kivette a tojást, a répát és a teafiltert is. Ezek után pedig megmutatta a lányának mind a hármat, ezzel a magyarázattal: Ha megnézed, a tojás nyersen nagyon törékeny. De így, hogy megfőztük, kemény lett, nem törik olyan könnyen. Vannak emberek, akiket a nehézségek megkeményítenek kívülről, pedig korábban törékenyek voltak.

Mások olyanok lesznek, mint ez a répa. A főzés előtt kemény volt, most viszont már teljesen puha. Ez azokat az embereket jelképezi, akiket megpuhítanak a nehézségek. Korábban kemény emberek voltak, de most már nem ilyen erős az akaratuk.

A harmadik féle ember pedig olyan, mint ez a teafilter. Átengedi magán a vizet, és megízesíti azt. Vannak olyan emberek, akik leginkább erre a teafilterre hasonlítanak. A nehézség hatására nem keményednek vagy puhulnak meg, hanem megváltoztatják az egész környezetüket. Ahogy a teafiltertől iható lesz a forró víz, úgy az ilyen emberektől lesz igazán elviselhető a nehézség.

2021.02.08.

Volt három ember: egy vállalkozó, egy tudós és egy kertész. Valójában semmi különleges nem volt bennük, teljesen hétköznapi emberek voltak. Annyira hétköznapiak voltak, hogy még abban is meg tudtak egyezni, hogy miként az átlagemberek, ők sem szeretik a hétfőt. Ezért egy vasárnapon úgy döntöttek, hogy a következő hétfőn egyikük sem fog dolgozni, hanem szabadságot vesznek ki.

Igen ám, de valami érdekessel akarták eltölteni az így rájuk szabaduló időt. Ezért a vállalkozó úgy döntött, hogy már délelőtt megkóstolja a legfinomabb bort a pincéjében. A tudós pedig már vasárnap este előkészítette a könyvtárában azt a könyvet, amit másnap csak jókedvében olvasgat. A kertésznek azonban nem kellett még elő sem készülnie a szabadnapra, mert azt találta ki, hogy ezen a napon csak üldögélni fog a kertben, és gyönyörködik abban, ahogyan mindenféle növény nő, amikkel mind ő foglalkozik. Mindhárman izgatottan feküdtek le aludni vasárnap este, várva nagyon a másnapot.

De hétfő reggel valami egészen különös dolog történt. Egy földrengés rázta meg a települést, ahol ez a három ember is élt. Nagyobb kár nem történt, de mindenkinél volt egy kis baj. A vállalkozónak romba dőlt a borospincéje, így az összes bora kárba veszett, még az is, amit hétfőn szeretett volna meginni. A tudósnak összedőlt a könyvtára, a sok könyv pedig mind egymás hegyén-hátán, a téglák és a tetőcserepek alatt voltak.

A kertésznek viszont nem kellett aggódnia: a kert ugyanúgy állt, mint azelőtt. Ha akarta volna, akkor kihúzhatta volna a székét a kertbe, megtarthatta volna a régóta vágyott szabadnapját. Viszont ő inkább segített, hogy a barátaival hamarabb helyrehozhassák a károkat.

Eltelt néhány hét, mindent újraépítettek. Ezek után a vállalkozó, a tudós és a kertész már örülhettek a szabadnapjuknak. De most már a három különböző szabadnap helyett mindenki a kertésszel tartott, aki csak üldögélt a kertben, és gyönyörködött a látványban. Így látták meg, hogy milyen jól döntött a kertész: olyan dolgokkal vette körül magát, amit még egy földrengés sem pusztíthat el.

2021.02.01.

            Biztosan mindenkitől megkérdezték már otthon az iskola után, hogy mi történt az iskolában. És az is biztos, hogy sokszor csak egy „Semmi!” volt a válasz. Pedig mindenkivel történik ám valami, csak néha nem vesszük észre. Esetleg úgy gondoljuk, hogy nem tartozik másra.

            Kivéve egy embert, akivel tényleg nem történt soha semmi. Az egész már az iskolában elkezdődött. Heteken keresztül minden nap, mikor hazament, a szülei hiába faggatták, hogy mégis mi történt vele az iskolában, mindig arra jutott, hogy vele semmi sem történt. Kapott persze jegyeket, voltak barátai, de ez szokásos volt, mindenki másnak is volt.

            Elkezdett ez gyanús lenni a szülőknek, ezért megkérdezték a tanárokat, akik ugyanazt mondták, amit a gyerek: vele soha, semmi nem történik. Nagyon furcsállották ezt a szülők, egy idő után a távolból követni kezdték iskola után. Látták, ahogy elindul a többiekkel együtt haza, ahogy biciklizik az utcákon vagy a kóbor macskákat simogatja. Mindig a többiekkel együtt volt, és úgy tűnt, hogy tényleg nem történik vele semmi.

            Később főszereplőnk leérettségizett, munkahelye is lett. Ott is elhíresült, hogy ő az ember, akivel nem történik soha semmi. A munkatársak a szünetekben mindig őt figyelték, hátha ők fogják meglátni, amint éppen történik valami vele. De tényleg soha semmi nem történt, minden a legnagyobb rendben volt.

            Aztán családot alapított, a feleségével és a gyermekeikkel egy kertes házba költöztek. Ekkorra már annyira ismert volt, hogy a környékbeli összes telken lesállásokat alakítottak ki, hogy a szomszéd telkekről lehessen látni, hogyan él az az ember, akivel nem történik semmi sem. A szomszédok természetesen belépődíjat kértek mindenkitől, így ők jól meggazdagodtak. De mindenkinek azt kellett tapasztalnia, hogy ezzel az emberrel tényleg nem történik semmi. Csak él a családjával, nevelgeti a gyermekeit, eljár dolgozni. Alkalmanként pedig a barátait is meglátogatja. De vele soha semmi nem történik.

            Sok év múlva az ember meghalt. Rengetegen jöttek el a temetésére, hiszen nagyon sokan ismerték. Voltak, akik csak egyszer-kétszer látták őt, mások pedig éveken keresztül minden mozdulatát figyelték, remélve, hogy ők látják meg azt a pillanatot, mikor ezzel az emberrel valami történik.

            Végül arra jutottak, hogy ugyan vele tényleg nem történt soha semmi, de körülötte mindig volt valami különleges. Habár soha nem látták se sírni se mosolyogni, mindig derű volt az arcán. Ahogy látták a mindennapjait, azt is láthatták az emberek, hogy szereti a körülötte élőket, főleg a családját.

            Búcsúzáskor megegyeztek az emberek: jobb is, hogy vele nem történt semmi, mert így élt igazán jó életet.

2021.01.25.

Az elmúlt héten két hangyáról volt szó, akik arra vállalkoztak, hogy megmásznak egy hatalmas hegyet. De nem derült ki, hogy feljutottak-e a hegy tetejére.

A két hangya szép lassan haladt előre, hiszen az elhatározásuk az volt, hogy a hegytetőig nem állnak meg pihenni nap közben, csak éjszaka aludni egy kicsit. Ahogyan haladtak előre, keresztbe húzott vonalakat találtak a földön, mellettük monogramokkal. Ezeket a vonalakat a többi hangya húzta. Megjelölték, hogy meddig jutottak, így tudták a többiek, hogy kiknél jutottak feljebb a hegyen.

Egy idő után ritkulni kezdtek a vonalak. Volt, mikor hosszú perceken keresztül nem láttak egyet sem. Aztán egy másik dolog miatt sem látták a többiek jeleit: leszállt rájuk a köd. Nem láttak a lábukig sem. Pedig a hangyák szeme igazán nincs messze a lábuktól. De így is kitartóan, szépen lassan mentek egyre csak feljebb és feljebb.

A hegytetőhöz érve a köd elkezdett ritkulni, így mikor felértek a tetőre, igazán szép kilátás fogadta őket. Elláttak nagyon messzire. A közelben és távolabb is láttak más hegyeket. Voltak olyanok, amik még ennél a hegynél is magasabbnak tűntek.

Ahogyan gyönyörködtek a kilátásban, szinte egyszerre jutott eszükbe az ötlet: meg kellene mászniuk közösen egy még nagyobb hegyet! Habár úgy indultak neki, hogy ennek a hegynek a megmászása lesz életük nagy célja, mikor látták, hogy közösen milyen könnyű, még nagyobb kihívások felé néztek.

Ezek után már minden hegyet ketten másztak meg, mindig segítve és bátorítva egymást.

2021.01.18.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy hangya. Ez a hangya látta a többieket a hangyabolyból, ahogy elindulnak mind, szépen egyesével egy hegyet megmászni. Habár ez a hegy a hangyáknak leküzdhetetlen akadálynak tűnt – nekünk, embereknek ez csak egy kisebb kirándulás lenne –, mégis mindannyian elindultak valamikor. Voltak olyan hangyák, akik hetekig edzettek előtte, mások pedig mintha csak egy pillanat alatt döntötték volna el, hogy nekiindulnak a végeláthatatlan magaslatnak.

A mi hangyánk egyik táborba sem tartozott. Ő az edzés helyett inkább terveket szövögetett, hogyan is mászhatná meg a hegyet. Nem látta, hogy milyen messze van a teteje, de úgy gondolta, hogy valahol vége kell lennie a hegynek. Azt viszont látta, hogy a többi hangya mind nagyon gyors ütemben indul neki a mászásnak, így hamar elfáradnak. Néhányan egy-két nap alatt feladják a küzdelmet, visszafordulnak.

Így azt az ötletet találta ki, hogy ő bizony nem fog sietni. Szépen lassan, a saját tempójában mássza majd meg a hegyet. Azonban volt egy szabálya: nem szabad napközben megállni pihenni, elég lesz csak az éjszakai pihenés neki.

Neki is indult a végeláthatatlan útnak. Látta, hogy nap közben sok hangya lehagyja őt, aztán kis idő múlva beéri őket, mikor ők megálltak pihenni. Nagyon örült neki, hogy sikeresnek bizonyult az ötlete. Szépen haladt felfelé, minden éjszaka jól kipihente magát. Egyik nap aztán találkozott egy hangyával, aki még nála is lassabban ment. Már talán fél órája lehagyta, mikor arra gondolt, hogy visszamegy hozzá, megkérdezi, miért megy ilyen lassan. Esetleg még segíthetne is ezen a lassú hangyán.

Mikor visszaért a lassú hangyához, látta, hogy ez a hangya nem fáradt, csak még nála is sokkal lassabban akar felérni a csúcsra. Elkezdtek beszélgetni egymással, kiderült, hogy mindketten ugyanazt az ötletet találták ki, csak a lassabb hangya úgy számolt, hogy messzebb lehet a csúcs, így lassabban is indult útnak. Viszont nagyon egyedül érezte magát. Mindegyik hangya csak elrohant mellette, senkinek sem volt ideje megállni vele beszélgetni. Mindenkit csak az érdekelt, hogyan juthatna fel a hegy tetejére. Ezért hónapok óta már senkivel sem tudott beszélgetni.

Főszereplőnk úgy döntött, hogy mostantól kezdve együtt megy az úton a lassabb hangyával. Ő ugyan még csak néhány hete indult útnak, de már kezdte egyedül érezni magát. Vele sem állt meg senki beszélgetni, mindenki csak elrohant mellette.

Innentől kezdve pedig együtt mentek az úton. Az, hogy felértek-e a hegyre, a következő alkalommal kiderül.

2021.01.11.

Gábor egy egyszerű földműves ember volt, tavasztól késő őszig mindig a földeken dolgozott. Sokszor morgott a nehéz munka miatt, amit alkalmanként az egyik barátja is hallott. Mindig egy Ádám nevű férfit okolt minden nehézségért. Olyan sokszor szidta ezt az Ádám nevű férfit, hogy Gábor barátja végül megkérdezte tőle, kiről is beszél.

Erre Gábor elmagyarázta, hogy hittanórán tanulták, Ádám volt az első ember, akit Isten teremtett. De Ádám engedetlen volt és ezért Istentől büntetést kapott. Az lett a büntetése, hogy a földműves munka, amit végeznie kellett, innentől kezdve fáradságos és nehéz lett. És még a termés is sokkal kevesebb lett egyszerre. Gábor szerint Ádám engedetlensége miatt olyan nehéz ma is a földeken dolgozni.

Gábor barátja érdeklődve hallgatta az elbeszélést, majd megkérdezte Gábort:

  • Vajon te ellen tudnál állni annak a kísértésnek, aminek Ádám nem tudott?
  • Biztos lehetsz benne, hogy én máshogyan döntenék, mint Ádám! Tudom, hogy mennyire nehéz a munka, biztosra veszem, hogy engedelmes maradnék! – válaszolta Gábor.

Telt-múlt az idő, ez a barát pedig egy alkalommal meghívta magához Gábort egy ünnepi ebédre. Mikor bevezette a szobába, leültek közösen az asztalhoz és enni kezdtek. Sokféle fogást kipróbáltak már, mikor a házigazda szólt Gábornak:

  • Én most kis időre kimegyek a konyhába, hogy behozzak még néhány fogást. Te addig folytasd nyugodtan az ebédet, de arra kérlek, hogy a lefedett edényben lévő ételből ne egyél!

Miután a házigazda kiment a szobából, Gábor nagyon kíváncsi lett. Már majdnem teljesen tele volt a hasa, félt attól, hogy nem marad hely már valamilyen finom fogásnak. És ekkor rájött, hogy meg kellene néznie, mi van a letakart edényben, amiből nem ehet. Úgy gondolta, ha nem eszik belőle, csak megnézi, hogy mi van benne, abból nem történhet semmi baj. Felemelte a fedelet… és az edényből két kisegér szaladt ki!

Gábor először nagyon megijedt, aztán rájött, hogy ez valami trükk lehetett a házigazda részéről. Megpróbálta ezért elkapni a két egeret. Volt, amikor az egyiket sikerült elkapnia, de mire a másikat is elérte volna, addigra az első elszökött. Volt, mikor mindkét kisegér az asztalon falatozott az ételekből, és ahogy Gábor hadonászott, levert néhány dolgot. Végül azonban egyik egeret sem sikerült elkapni, mindkettő elmenekült valahogyan. Viszont elég nagy rendetlenség maradt utánuk, hiszen Gábor az egész szobán keresztül kergette őket.

Mikor látta Gábor, hogy semmi esély az egerek elfogására, úgy döntött, hogy amennyire lehet, gyorsan összetakarít. Mire megérkezett a házigazda, már minden a helyén volt, a két egér kivételével.

Gábor gyorsan bevallotta, hogy mi történt, mert nagyon zavarta a dolog. Erre a házigazda elmagyarázta, hogy az egész egy próbatétel volt. Érdekelte, hogy Gábor vajon tényleg kiállná-e azt a próbát, amit Ádámnak nem sikerült.

Gábor végül rájött, hogy fölösleges mindig Ádámot szidnia azért, mert nehéz a munkája. Most már szinte együtt érzett Ádámmal, aki ugyanúgy engedetlen volt, mint Gábor. Ettől a naptól fogva már nem szidta Ádámot a nehéz munka miatt, hanem inkább a szomszédjával beszélte meg a sok fáradtságot. És mindig mosolyogva emlékeztek erre a próbatételre.

2021.01.04.

Egy téli napon valaki elveszített egy kesztyűt az erdőben. A kesztyűt aztán megtalálta egy egér. Úgy gondolta, ha belebújik, akkor jól felmelegszik, és kényelmesen átvészelheti majd az éjszakát. Miután elhelyezkedett a kesztyűben, hallotta, hogy valami más is mocorog a kesztyű „bejáratánál”. Egy nyuszi ugrándozott arrafelé, és neki is megtetszett a kesztyű, ő is bemászott, hogy felmelegedjen benne. Így már ketten melegedtek a kesztyűben.

Kicsit később szárnycsapásokat hallottak, majd megláttak egy baglyot. Nagyon megijedt az egér és a nyuszi is, mert azt hitték, hogy a bagoly prédái lesznek. De a bagoly kicsit nézelődött, majd ő is belemászott a kesztyűbe, hogy felmelegítse magát.

Épphogy csak elrendezkedtek, mikor megérkezett a róka, aki semmit sem törődött azzal, hogy a kesztyű már tele van, valahogyan belefurakodott negyedikként, így elég szorosan voltak már egymás mellett az állatok. De nem annyira szorosan, mikor megérkezett az ötödik vendég, a vaddisznó.

A vaddisznó szinte véletlenül talált rá a kesztyűre, miközben élelmet keresett a havas erdőben. De ha már erre járt, úgy gondolta, valahogy ő is belefurakodik a kesztyűbe, ha már a többiek olyan jó melegben vannak, miért pont ő fázzon a hidegben egész éjszaka.

Így már mind az öten kényelmesen elhelyezkedtek a kesztyűben, habár szegény kesztyű varrásai már nagyon feszültek. Meg is próbáltak nem nagyon mocorogni, nehogy szétszakadjon az alkalmi hálózsákjuk. Aztán egy váratlan pillanatban az egyik varrásnál a kesztyű szétszakadt, a bent lévő állatok pedig szétgurultak a hóban.

Mind ijedten néztek egymásra: ki miatt szakadhatott szét a kesztyű? Ahogy vitatkoztak, az egér meglátott egy hangyát, ahogy a szétszakadt kesztyű szélén próbál menekülni. Gyorsan kérdőre fogta. Kiderült, hogy a hangya is bemászott a kesztyűbe, közvetlen a vaddisznó után.

Az állatok mind azt gondolták, hogy a hangya volt a hibás, hiszen ő mászott be utoljára a kesztyűbe. Hiába is bizonygatta, hogy mindenki más sokkal nagyobb nála, őt kiáltották ki hibásnak. Egyedül csak a hangya tudta, hogy ő bizony nem szakította szét a kesztyűt. Hiszen látta, hogy a többiek miatt feszülnek annyira a varrások.

2020.12.14.

Ahogy minden család karácsony előtt, úgy a Kedves család is elment karácsonyfát keresni. Találtak is egy nagyon szép fát. Amikor azonban hazavitték, egyre gyanúsabb lett minden. Egyrészt nagyon nehezen sikerült belefaragni a fa törzsét a talpba, mert nagyon vastag volt. Másrészt pedig kiderült, hogy bárhogyan is fordítják, sehogy sem sikerül egy olyan részt találni, ahol a fa igazán jól néz ki. Már csak hab volt a tortán, hogy mire hazavitték, már a tűlevelei is elkezdtek hullani a fának. Egy szóval sehogy sem volt jó a fa.

Éppen ezért a Kedves család nagyon dühös lett. Magukra is dühösek voltak, hiszen nem tudták elhinni, hogy milyen rossz fát választottak, de az eladóra is, mert úgy érezték, rájuk erőltette ezt a szerencsétlen fát. Vissza is vitték a karácsonyfát, hogy kicseréljék egy másikra, valami szebbre.

A karácsonyfavásáron még elég nagy volt a kínálat. Voltak olyan fák, amiknek szinte nem is lehetett látni a tetejét, annyira magasak voltak. Más karácsonyfák pedig annyira kicsik voltak, hogy ha egy karácsonyfadíszt ráakasztanak, akkor már nem is látszik mögötte a fa. Még olyan karácsonyfák is voltak, amik már fel voltak díszítve, szaloncukorral, fényfüzérrel és csúcsdísszel is.

A Kedves család elkezdett válogatni a többi fa között. Találtak egyet, ami ugyan szép volt, de nem volt eléggé karácsonyfa-illata, így otthagyták. A másodiknak már jó volt az illata, de túlságosan is lehajlottak az ágai. A harmadik pedig ugyan nagyon szép volt, de pont egy kicsivel magasabb lett volna, mint amekkora fa a nappaliba beférne.

Így mentek körbe-körbe, keresték a tökéletes fát, amit hazavihetnének. Már elkezdett sötétedni, szinte már csak kézzel tapogatták a fákat, mert nem látták jól őket. És ekkor hirtelen megtalálták a lehető legjobb fát! Örömmel vitték az eladóhoz, hogy elcseréljék az új fát a régi helyett, a különbözetet pedig kifizessék.

Legnagyobb megdöbbenésükre azonban az eladó azt mondta, hogy semmit sem kell fizetniük ezért a fáért. Kiderült ugyanis, hogy a fa, amit most meg akartak venni, ugyanaz a karácsonyfa, amit visszahoztak! Mivel már későre járt, hazavitték a régi-új fát, hogy megnézzék, mégis milyen lehet második próbálkozásra.

Csodák csodájára, a fa szinte teljesen új oldalát mutatta. A törzse még mindig nagyon tömzsi volt, de másodjára már sokkal könnyebben sikerült a talphoz igazítani. Az ágai nem is voltak annyira meghajolva, jobban megnézve inkább csak egyenesen álltak. Amikor pedig bevitték a szobába, hogy a helyére állítsák, szinte rögtön úgy tették le, hogy a fa tökéletesnek látszott, sehol egy hiba rajta. Így elkezdték feldíszíteni. Szépen felrakták rá az összes díszt és égősort. Ekkor látták, hogy mennyire csodálatos is ez a karácsonyfa! Pont úgy nézett ki, minden hibájával együtt, mint álmaik legszebb karácsonyfája. Így ez a kicsit béna, kicsit hibás karácsonyfa nagyon szép karácsonyi hangulatot adott a Kedves család házában. Még talán arra is emlékeztette őket, hogy máskor egymás hibáit is nézzék el, ne viselkedjenek úgy, mint ahogyan a karácsonyfával tették először.

2020.12.07.

Laura egyszer úgy döntött, hogy szeretné beírni magát a Guiness rekordok könyvébe, egy egyészen különleges rekorddal: ő akar lenni az az ember, akinek a legtöbb barátja van. Nem tudta, hogy mennyi barátot kell szereznie, de biztos volt benne, hogy nem lesz elég tíz vagy húsz barát. Legalább száz, de az is lehet, hogy inkább ezer barátot kell szerezzen.

Leült ezért egy nap, hogy összeírja, kik az ő barátai már most. Elkezdett felírni mindenkit, akit csak ismer, akikkel beszélni szokott. Összeírta a családját, majd azokat, akikkel egy iskolába jár. Így sikerült egy kis listát írnia, amin már több, mint 10 ember volt. Úgy gondolta főhősünk, hogy kezdetnek nem is rossz ez a szám.

Mielőtt azonban nekilátott az új barátok keresésének, eldöntötte, hogy megkérdezi a jelenlegi barátait arról, hogyan is lettek ők barátok. A szülei elmondták, hogy már születése előtt nagyon szerették őt. A testvéreiről pedig tudta, hogy ugyan sokat veszekednek, sőt, néha még össze is verekednek, mégis nagyon jókat szoktak játszani együtt.

Az iskolában is megkérdezte a barátait: mégis hogyan lettek barátok? Volt, aki azt válaszolta, hogy padtársak voltak, sokat szórakoztak együtt az órákon és a szünetekben. Más azt mondta, hogy akkor lettek barátok, amikor a kézilabdacsapatban épp mindketten nagyon keveset játszottak, ezért sokszor ültek egymás mellett a cserepadon, aztán az edzéseken sokat bíztatták egymást.

Végül meghallgatott egy egészen különleges élményt is az egyik barátjától, Miklóstól. Kiderült, hogy neki ő volt az egyedüli barátja az iskolában. Még első nap barátkoztak össze, mikor még mindketten féltek kicsit az új helytől és a nagyobbak is ijesztőek voltak. Az első nap, rögtön az első szünetben elkezdtek együtt játszani, egy követ rugdostak ketten.

Majd ahogy teltek-múltak a napok, a két barát egyre jobban megismerték egymást. De míg Laura sok másik barátot is szerzett, addig Miklósnak ő volt az egyetlen barátja. Nagyon megsajnálta ezért Miklóst, hiszen észrevette, hogy míg ő azon gondolkodott, hogyan szerezhetne még több barátot, addig itt volt valaki, akinek rajta kívül egyetlen egy barátja sem volt.

Ezek után úgy döntött, hogy felhagy a rekorddöntéssel, és inkább más kihívás után néz: még több barátot szerezni… de nem magának, hanem annak, akinek kevesebb barátja van. Így elkezdte bemutatni a többi barátainak, meghívta őt is közösen játszani.

Így sikerült egy igazán nagy rekordot megdöntenie: maga helyett másokra figyelt.

2020.11.23.

Egy gyermek hallotta a mesét a három kívánságot teljesítő aranyhalról. Annyira tetszett neki a történet, hogy eldöntötte, ő is kifogja majd ezt az aranyhalat. Be is vásárolt mindenféle kelléket: vett horgászbotot, csalit, horgot és jó erős damilt is, nehogy az aranyhal véletlenül is elszakítsa.

Néhány hónapon keresztül minden nap csak egészen egyszerű halakat fogott, amiket vagy visszaengedett a tóba, vagy hazavitte őket a családjának. Aztán egy nap megtörtént a csoda: horogra akadt az aranyhal! A gyermek kihúzta a vízből, mire az aranyhal megszólalt:

  • Ha visszaengedsz, akkor teljesítem egy kívánságodat! De csak azzal a feltétellel, hogy ezt legalább három embernek kívánnia kell!

Eléggé meglepődött ezen a gyermek, hiszen nem ilyen aranyhalra számított. Már rég kitalálta, hogy mennyi mindent kívánhatna az aranyhaltól. Így végül a legfontosabb kívánságát akarta csak teljesíteni: szeretett volna egy új biciklit. Ezért elindult, hogy megkeresse a barátait, akikkel együtt kívánhatná az új biciklit. Sikerült is szereznie két barátot, akik visszamentek a tóhoz. Ott megkérdezte őket az aranyhal:

  • Kié lesz a bicikli?

Erre mind a három gyermek magáénak akarta, mindenki jobban örült volna, ha csak az övé lehetne a bicikli. Az aranyhal látva a sok veszekedést úgy döntött, hogy ezt a kívánságot nem teljesíti, majd visszaúszott a tó mélyére.

A tó környékén többen is hallották, hogy mi történt, ezért kitalálták, hogy kifogják ezt az aranyhalat. Csak néhány nap telt el, mire egy másik gyerek is kifogta az aranyhalat. Ő már hallotta, hogy mi történt az előző esetben, ezért úgy gondolta, majd ő túljár az aranyhal eszén. Nem tárgyat kér, hanem pénzt. Az aranyhal neki is elmondta, hogy legalább három embernek kell ugyanazt kívánnia. Ő is összeszedett még két embert maga mellé, de mikor megkérdezte az aranyhal őket, hogy kié legyen a pénz, akkor megint csak nem tudtak megegyezni, hatalmas veszekedés tört ki újra. Az aranyhal pedig újra visszatért a tóba, anélkül, hogy teljesítette volna a kívánságot.

Ezek után már az egész környék ott állt a tó körül, volt, aki még csónakot is bérelt, hogy a tó közepén próbálja kifogni az aranyhalat. Annyian voltak, hogy folyamatosan lökdösődtek a tó partján, mert nem fért oda mindenki. Az aranyhalat pedig senki sem tudta kifogni, még csak nem is látták. Ezért akkora veszekedés kerekedett, hogy mindenki mindenkivel kiabált, mindenki úgy gondolta, hogy valaki más a hibás.

Eközben a gyermek, aki először fogta ki az aranyhalat, észrevette, hogy a horgászbotot megrántja valami a vízből. Elkezdte húzni, és kiderült, hogy az aranyhal akadt a horgára újból. A nagy zűrzavar miatt senki sem vette észre, hogy a gyermek kifogta az aranyhalat. Az aranyhal újra megkérdezte tőle, hogy mit kíván. A kisgyerek pedig ezt válaszolta:

  • Azt, hogy az emberek abbahagyják a veszekedést, amit miattad művelnek! De biztosan nem találok még két embert, akik ugyanazt kívánnák, mert a többiek még mindig csak a saját kívánságaikkal vannak elfoglalva!
  • Nem baj! – mondta az aranyhal – Ez egy olyan kívánság, amire mindenkinek szüksége van. A biciklinek és a pénznek csak az örült volna, aki megkapja, a többiek csak irigykednének. A békének viszont mindenki örülni fog!

Egy csapásra mindenki elhallgatott. A gyermek kívánsága valóra vált, mindenki abbahagyta a veszekedést, szedték a holmijukat és hazamentek. Másnap pedig mindenki úgy ébredt fel, mintha semmi sem történt volna. De a gyermek tudta, hogy nagyon sok minden történt, hiszen most már béke volt a többiek szívében. Nem akartak már többé veszekedni.

2020.11.16.

Egy új favágó érkezett az erdőbe, aki nagyon óvatosan kérdezősködött mindig a fákról. Egy napon megkérdezte őket:

  • Melyikőtöket vághatom ki, hogy a fejszémbe egy új nyelet szerezzek? Tudjátok, fejsze nélkül egy favágó nem tud dolgozni, így mindenképpen szükségem van egy új nyélre.

A fák elkezdtek tanácskozni, hogy ki áldozza fel magát a favágó kedvéért. Hosszas vitatkozás után úgy döntöttek, hogy egy magányos, az erdő szélén lévő tisztáson álló fát kellene feláldozni, hisz az úgyis messze van a többiektől.

A favágó elment, majd kivágta a magányosan álldogáló fát. Ezek után nyelet faragott belőle. Néhány nap múlva visszatért az erdőbe, elkezdte kivágni az erdő fáit, egytől-egyig. Ekkor újra tanácskozni kezdtek a megmaradt fák, hiszen érezték, hogy nagy veszély leselkedik rájuk most, hogy a favágónak már van fejszéje. Elmenekülni nem tudtak, hiszen belegyökerezett a lábuk a talajba. Viszont egy üzenetet küldtek azoknak az erdőknek, akik körülöttük élnek, hogy ne követhessék el azt a hibát, amit ők már elkövettek.

Így a többi erdő fái megtudták, hogy ne hagyják magukra azokat a fákat, amelyek egyedül állnak, hanem inkább vegyék körül őket. Különben nem csak azt az egy, külön álló fának lesz baja, hanem minden más fát is kivághatnak körülötte.

2020.11.09.

Egy faluban, a bánya közelében élt egy csacsi. Egyetlen dolga volt csupán egész nap: a bányából a köveket a faluba húzni, hogy ott szebbnél szebb házakat építhessenek belőle az emberek. Egy napon a csacsi egy nagyon gazdag ember házához vitte a követ. Látta, hogy milyen jó dolga van ennek a gazdag embernek, hiszen nem kell dolgoznia, csak álldogál és nézi, ahogyan mások építik a házat helyette. Erre a csacsi ezt mondta magában:

  • Én is ilyen gazdag ember akarok lenni, akkor nem kellene egész nap ezeket a nehéz köveket cipelni!

Másnap reggel a csacsi felkelt, és látta, hogy bizony ő is egy gazdag emberré változott. Leült a ház teraszán és egész nap csak nézte az embereket és állatokat, ahogyan dolgoznak helyette. Néhány nap múlva, ahogy közeledett a nyár, nagyon meleg lett a házban. Szegény csacsi nem tudott hova menekülni a hőség elől, ezért így szólt:

  • Bárcsak én lehetnék a Nap! Akkor én tudnám megmondani, hogy mikor legyen hideg és meleg!

Csodák csodájára a csacsi másnap reggel felkelt és rájött, hogy ő a Nap. Nagyon boldoggá tette ez a változás, hiszen most már ő volt a leghatalmasabb dolog a környéken. Mindig jót tett az emberekkel: amikor hideg volt, kicsit jobban sütött, amikor az embereknek melege volt, akkor pedig kicsit kevésbé, hogy mindig mindenki jól érezze magát. Ahogy elmúlt a nyár és közeledett az ősz, egyik reggel a csacsi arra ébredt, hogy nem tudja megmelegíteni az embereket, mert eltakarja őket a köd. Nagyon megharagudott a csacsi arra, hogy van olyan dolog, ami még nála is erősebb, ezért így szólt:

  • Holnaptól én akarok lenni a köd! A köd még a Napnál is erősebb!

A csacsi legnagyobb meglepetésére másnap ő lett a köd. Szállt fel-alá a faluban, élvezte, hogy az emberek eltévednek, mert szinte az orrukig sem látnak. Egy napon aztán elindult, hogy megnézze a bányát, ahol korábban dolgozott. Ahogy ment a bánya felé, kénytelen volt kikerülni egy hatalmas sziklát. Hihetetlen mérges lett a csacsi, hiszen úgy tudta, a ködnél semmi és senki sem erősebb a környéken. Mérgében ezt mondta:

  • Most már tudom, hogy a kő a legerősebb dolog errefelé! Én akarok lenni a kő, hogy én lehessek a legerősebb!

A következő reggelre pedig a csacsi úgy ébredt, hogy teljesen mozdulatlanul áll. Ő lett a kő. Egész nap csak nevetett, hiszen megtalálta azt a dolgot, ami őt a legerősebbé teszi a környéken. Az emberek mindig kikerülték, a nap nem tudta nagyon megmelegíteni. Még a köd sem árthatott neki. Egy nap azonban valamilyen furcsa érzése támadt. Úgy érezte, mintha lassan megmozdulna. Mikor hátrafordult, látta, hogy egy csacsi húzza őt éppen a falu felé. Elkerekedett a szeme, hiszen eddig úgy tudta, hogy ő a legerősebb a környéken. De ez a másik csacsi csak húzta őt szépen lassan, egyre közelebb a faluhoz. Rájött, mit kívánjon, amitől tényleg ő lesz a legerősebb:

  • Most már tudom, hogy ki a legerősebb a környéken! Újból csacsi szeretnék lenni, hogy húzhassam a köveket, amiket senki más sem tud megmozdítani!

A csacsinak teljesült az utolsó kívánsága is. Ettől a naptól kezdve újra húzta a köveket minden nap. De már sokkal boldogabb volt, mert tudta: ő a legerősebb az egész környéken!

2020.11.02.

Egy hatalmas ország királya megöregedett, de nem talált magának méltó utódot, aki vezethetné utána az országot. Ezért úgy határozott, hogy próbára teszi az országa népét: mindenkinek ad néhány virágmagot, és azé lesz a királyság, aki a legszebb virágokat neveli a magokból.

A hír hallatán mindenki nagyon sokat dolgozott azon, hogy a lehető legszebb virágok bújjanak elő a magokból. Így tett Géza is, aki miután a néhány magocskát megkapta, elültette egy virágcserépbe. Néhány nap múltán azonban látta, hogy semmi sem történik a magokkal, nem bújt elő semmilyen növény a földből. Ekkor kicserélte először a földet sokkal jobb virágföldre. Aztán elkezdte a magokat különleges forrásvízzel öntözni. Mindent megpróbált, hátha a magokból valamilyen szép virág lesz, de sikertelenül.

Látta azonban a barátainál, hogy minden más magból szép, kisebb-nagyobb virágok bújnak elő. Ettől nagyon elszomorodott, mert úgy érezte, hogy valamit nem csinált jól.

Egy hónap múlva a király körbement az országban, hogy szemügyre vegye a kikelt növényeket. Látott mindenféle szép virágot, amit az országa lakói az elmúlt egy hónapban gondoztak. Nagyon örült ezeknek a király. Aztán meglátta a kis Gézát, aki szomorúan állt a háza előtt, a földön egy üres virágcseréppel és néhány maggal. A király kérdőre vonta őt:

  • Miért nem kelt ki semmilyen virág ezekből a magokból? Talán nem foglalkoztál velük eleget?

Géza sietve elmondta, hogy amit csak tudott, megtett, de nem járt sikerrel. Ezek után a király hangosan felkiáltott:

  • Megvan az országom örököse! Itt van az ember, aki méltó arra, hogy az országot kormányozza!

Géza – és mindenki más is – meglepődött, amikor ezt meghallotta. De a király megmagyarázta a történteket.

  • A magokat mindet megfőztem, mielőtt az embereknek adtam volna őket. Így egyetlen magból sem nőhetett volna semmilyen virág. De csak te voltál az, aki becsületesen próbálkoztál azokkal a magokkal, amiket én adtam neked. Mindenki más abbahagyta a próbálkozást, és elkezdett más magokból mindenféle szép virágokat nevelni. Te azonban hűségesen a feladatot követted. Így tiéd lesz a királyság.

Géza nagyon örült, amikor kiderült a király „turpissága”. A király próbáját egyedül ő állta ki, így ő lehetett a király örököse. Géza pedig megtanulta, hogy mennyire fontos dolog az őszinteség.

2020.10.19.

Egy vén és bölcs pingvin egy napon bejelentette, hogy megtalálta a boldogság titkát. Be is zárta egy ládába. A többi pingvin azonnal tanakodni kezdett azon, vajon hogyan vehetnék el tőle, hogy ők is boldogabbak lehessenek. Először csak szép szóval próbálták elkérni tőle a láda tartalmát, később még a ládáját is ellopták, hogy felnyithassák. De a láda egy akkora lakattal volt lezárva, hogy a többi pingvin nem tudta azt felnyitni.

Kis idő elteltével egy fiatal pingvin látta meg a ládát, és megkérdezte a bölcset:

  • Mi van abban a ládában? Mi a boldogság titka?

A bölcs pingvin felnyitotta a ládát, és az csodák csodájára üres volt. A fiatal pingvin azt hitte, hogy valakinek tényleg sikerült ellopnia a boldogság titkát, de a vén pingvin csak mosolygott, majd elmagyarázta:

  • Valójában nem ebben a ládában őrzöm a boldogság titkát. Van erre két másik ládám: a szívem és az eszem. A szívemben vannak azok az emberek, akiket szeretek. Az eszemben pedig a sok emlék, amit velük élek át. Így amikor szükségem van rá, mindig rájuk gondolok, és boldogság tölt el.

A fiatal pingvin nagyon meglepődött a válaszon, de megpróbálta ő is a szívébe és az eszébe zárni az igazán boldog pillanatokat. Néhány hónappal később észrevette, hogy ő is olyan boldoggá kezd válni, mint a vén pingvin, aki olyan ládába zárta a boldogság titkát, amelyet senki sem tud feltörni vagy ellopni tőle. Nagy boldogság töltötte el ekkor a fiatal pingvint.