2022. április 22-én hagyományteremtő szándékkal rendeztük meg Föld-napi akadályversenyünket, hat egyházmegyei nevelési-oktatási intézmény részvételével. A szervező iskola csapata mellett a Fatimai Boldogasszony Általános Iskola és Óvodából Alsószentivánról, a Szent Erzsébet Római Katolikus Általános Iskolából Mórról, a Szent Gellért Általános Iskolából Pázmándról, a Szent Imre Katolikus Általános Iskolából Ráckevéről és a Szent Ágota Általános Iskolából Sárszentágotáról érkeztek a nyolc fős csapatok.
Az akadályverseny helyszínéül – felhasználva iskolánk környékének természeti adottságait – a közeli erdős, ligetes területet és az ott található Béka-tavat választottuk. A versenyt megelőző hét kedvező időjárása bíztató volt egy szabadtéri rendezvény megtartásához, azonban – nemhiába nevezik április hónapot szeszélyesnek -, a verseny reggelén eleredt az eső. Az akadályverseny állomásait így az iskola termeiben, folyosóin és a tornateremben helyeztük el.
A megnyitón a vendégek köszöntését követően közösen elmondtuk Assisi Szent Ferenc Naphimnuszát, Szt. Ferenc egyik leghíresebb imáját, mely a teremtett világ szépségében Isten dicsőségét hirdeti. „Áldjon, Uram, téged Földanya nénénk, Ki minket hord és enni ad. És mindennemű gyümölcsöt terem,
füveket és színes virágokat.” Ferenc pápa 2015-ös „Laudato si” c. enciklikájának címe is e himnuszra utal, melyben az egyházfő a világ sokakat érintő ökológiai kérdéseit az egyházi tanítás kiemelt helyére emelte. Iskoláink egyik fontos feladata a ránk bízott gyermekek figyelmének felhívása teremtett világuk védelmére, megóvására, úgy, hogy ennek megvalósítása aktív és öntevékeny módon történjen.
Ezt követően a csapatok izgalmas feladatokat, próbákat teljesítettek: nádsípot készítettek és szólaltattak meg, szólások, közmondások ismeretéről adtak számot, a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos feladatot oldottak meg, az év madarát ábrázoló kirakót illesztettek össze (itt versek is születtek!), exatlon pályát teljesítettek a tornateremben és a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos totót oldottak meg. A verseny során mind a hat csapat feladatmegoldásai a témával kapcsolatos széleskörű ismereteikről tanúskodtak.
A pontszámok összesítése után a következő sorrend alakult ki:
- Szent Imre Katolikus Általános Iskola, Ráckeve
- Gesztenyefasori Szent Márton Általános Iskola, Lajoskomárom
- Szent Ágota Általános Iskola, Sárszentágota
Az eredményhirdetés során az első helyezett egy Liliomfa-csemetét, a második helyezett egy tálca egynyári virágot, a harmadik helyezett pedig egy madáretetőt nyert, melyeket iskolájukban helyezhetnek el. Ezenkívül minden résztvevő öko ajándékokat vehetett át.
Köszönjük az iskoláknak, hogy elfogadták meghívásunkat, jövőre újra várjuk őket a Föld Napján!
Horváthné Bodai Andrea igazgató