Mézes reggeli a Gesztenyefasori Szent Márton Általános Iskolában „Meg kell tartanunk azt a tevékenységet, amit a méhek végeznek, hiszen a beporzással a teremtett világot tartják fenn” – fogalmazott Nagy István agrárminiszter a 2019-es „Mézes reggeli”programnyitó rendezvényén.A kezdeményezés Szlovéniából indult 2007-ben, majd több európai ország is csatlakozott hozzá. Magyarországon 2014-től rendezik meg a nagysikerű programot, melynek célja a mézfogyasztás népszerűsítése, célközönsége pedig a legfogékonyabb korosztály, az óvodás és iskolás gyermekek.2019. november 28-án a Fejér Megyei Gazdasszony Tagozat kezdeményezésére iskolánk tanulói a „Mézes reggeli” program keretében rendezett interaktív órákon megismerkedhettek a méhészeti ágazat gazdasági, valamint az egész földi életszempontjából kiemelten fontos biológiai jelentőségével. Dewathné Molnár Anita, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara munkatársa, méhészeti szakértő és gyakorló méhész,érdekes és szemléletes előadás keretében ismertette meg a gyermekeket a méhek különleges életmódjával, viselkedésével, tevékenységével és annak jelentőségével, valamint a méhészszakmával. A tanulók érdeklődve hallgatták az előadásokat, felpróbálták a méhészruhákat,kézbe vehették és megnézhették a méhészkedéshez használt eszközöket, kellékeket. Az érdekes órákon sok mindent megtudtunk ezekről a 6000 éve háziasított hasznos kis rovarokról, mégis az előadások vége volt a legédesebb, amikor sor került a különféle mézek kóstolására. Bízunk benne, hogy rendezvényünkkel sikerül hozzájárulnunk a kiváló minőségű magyar méz és a mézfogyasztás népszerűsítéséhez, ezáltal pedig a méhészeti ágazat erősödéséhez. „Legyen minden nap, mézes nap!”